Magyar Nyelvű Filmelőzetesek
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek
Hírek : Alien - Egyre tökéletesebb

Alien - Egyre tökéletesebb

by Nono  2004.10.23. 10:55

Lance Henriksen élő tanúja a technika elképesztő fejlődésének. Ő ugyanis szemtől szembe találkozott már a rémmel a Végső megoldás: halál-ban, és most újra megküzdhet vele az Alien vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen című dupla folytatásban - jelentette az IC Press

"Elképesztő a különbség" - meséli a színész. "Akkoriban a szakma legjobbja, Stan Winston dolgozott velünk, meg hát James Cameron is eléggé ért az ilyesmikhez, de az Alien mégis kizárólag azért tudott mozogni, mert négy ember bújt bele egyszerre, és nagyon begyakoroltak minden mozdulatot. Még így is volt olyan jelenet, amiben visszafelé kellett játszanom - megfogni ugyanis nem tudott a szörny, viszont ha az ujjait képen kívül rámerősítették, utána elengedni már tudott. A filmen végül ez látszik úgy, mintha elkapna."

"Most minden más volt: a szörnyeket komputer rajzolja meg, és így mindenre képesek. Legfeljebb nekem kellett megszoknom, hogy néha egy botra szúrt teniszlabdától kell megijednem. Még szerencse, hogy az egyik technikus szemet meg szájat rajzolt rá..."

Az Alien vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen hazai bemutatója október 28-án lesz.

 
Számláló
Indulás: 2004-10-02
 
Naptár
2024. Augusztus
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 

Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168